2012. március 31., szombat

Variációk répára.

A héten répás ételeket készítettem.
Kedvenc zöldségesemnél már kaptam új, hazai sárgarépát, melyből vettem két csomaggal gyorsan.
Az első étel, a répa-fasírt volt, melynek alapjául szolgáló receptet itt találjátok.
Egy picit hozzátéve, így készítettem:
lereszeltem két nagyobb répát, két gerezd fokhagymát. Egy fej hagymát megdinszteltem. Ezeket összekevertem, tettem bele egy tojást, kevés sót, bazsalikomot, valamint annyi búzacsírát, hogy a massza összeálljon.
Kevertem bele az eredetihez hasonlóan szezámmagot, tettem még hozzá lenmagot (mely kifejezetten ajánlott székrekedés ellen), valamint az Aldiban vásárolt magkeverékből (napraforgómag, tökmag,fenyőmag) egy keveset.
Pogácsákat formáltam belőlük, teflonos serpenyőben, kevés olajon megsütöttem.

Nagyon ízletes lett, melegíteni egyet sem kellett belőle, mind elfogyott, ahogy kisült.
Köretként és főételként egyaránt fogyasztható. Gluténallergiások használhatnak a búzacsíra helyett kevés hajdinalisztet, pattogtatott amaránt-magot.

Második ételünk a rakott répa, melyhez első lépésként megtisztítottam egy csomag répát, felkarikáztam és sós vízben megfőztem.
Egy csésze jázminrizst kevés olajon, nagyon enyhén megpirítottam (folyamatosan kavargattam és csak fehéredni hagytam, nem barnulni), kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, vega-mix-el megszórtam, megfőztem.
Pörkölt alapot készítettem (melynek korábbi leírását lásd itt),melybe kb. 40dkg. darált pulykacombfilét tettem. Amikor a pörkölt kész lett, a megfőtt rizst belekevertem.
Egy hőálló tál aljára raktam egy réteg pörköltet, amire a karikázott főtt répát tettem, majd jött még egy réteg pörkölt, még egy réteg répa. Ezt addig folytattam, míg a hozzávalók elfogytak. Arra figyeltem, hogy répa legyen a felső réteg. Erre öntöttem egy nagy doboz tejfölt, majd betettem a sütőbe és összesütöttem.
A végeredményből a kislányom két nagy tányérral fogyasztott el.






Tálaláskor adhatunk még mellé tejfölt, vagy joghurtot.

Még egy répás étel: répás-cukkinis tészta.
Ezt édesanyámtól vettem át és nagy kedvencem. Növényi tejszínnel és gluténmentes tésztával ételallergiások, diétázók is fogyaszthatják.
Egy közepes fej hagymát apró kockákra vágok, kevés sóval fele olaj-fele vaj keveréken megdinsztelem.
Míg a hagyma dinsztelődik, 2 nagyobb répát lereszelek, a reszelő legkisebb lukú oldalán, majd egy kisebb cukkinit a reszelő nagyobb lukú oldalán.
A megdinsztelt hagymára először a répát teszem, majd ha az megpuhult, akkor a cukkinit. Mivel a cukkininek nem kell sok idő, 3-4 perc elteltével, felengedem a zöldségeket tejszínnel. Összerottyantom és kész.

Diétánknak, allergiánknak megfelelő tésztával tálalom.
Ez az étel is nagyon gyors, egyszerű és igen ízletes.

Következő bejegyzésemben igazi húsvéti receptekkel jelentkezek, hogy ki tudjátok választani a számotokra legmegfelelőbb ételt, édességet.

Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Várom véleményed, írd meg!