2012. március 25., vasárnap

Az igazi pörkölt!

Még mindig küzdünk a székrekedéssel. Dr.nénivel többször konzultálva, átbeszélve a dolgokat arra jutottunk, hogy hashajtót kell adni Babunak. Létezik egy Laevolac nevű szer, mely kifejezetten gyerekeknek javallott, nem okoz hozzászokást és segít.
Eleinte arra gondoltam, hogy pszichés gondok miatt alakult ki ez a Kicsinél, de nem. Sajnos Piciri nem hajlandó semmiféle olyan ételt elfogyasztani, ami rostokat, vitaminokat tartalmaz. Nem eszik meg semmilyen gyümölcsöt, zöldséget. Mindenféle módon próbáltam már rávenni: együtt szüreteltünk paradicsomot, szőlőt, készítettünk turmixot, megetetett engem, az állatait, de ő maga nem fogyasztott el egy darabot sem semmiből. Erőszakoskodni nem akarok, nem is látom értelmét. Remélem, az óvoda ebből a szempontból jó hatással lesz majd rá.

Azt már említettem, hogy imádom Olaszországot és az olasz konyhát. Amikor olaszos ételt készítek, előjön  egy-egy emlékkép az ott töltött néhány napból és minden alkalommal el fog a vágy, hogy  még egyszer, csak egyszer eljussak még ebbe az országba, mely telis-tele van csodákkal.
A szép emlékeket a héten a carbonara spagetti elevenítette fel.

Spaghetti alla Carbonara:
hozzávalók: 8 szelet bacon, 500g. spagetti, 4 tojás sárgája, 50g. frissen reszelt parmezán, 320ml. tejszín

A bacont vékony csíkokra vágjuk és egy serpenyőben, közepes lángon, folyamatosan kavargatva, ropogósra pirítjuk. Egy tányéron - konyhai papírtörlő segítségével- a felesleges zsiradékot lecsepegtetjük.
A spagettit lobogó, sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
A tészta főzési ideje alatt, a tojások sárgáját, a reszelt parmezánt és a tejszínt egy mély tálban jól összekeverjük, a pirított szalonnát pedig beleadagoljuk. A szószt a forró tésztára öntjük és óvatosan összekeverjük, hogy a spagetti minden egyes szálára jusson belőle. Takaréklángra tesszük és 1-2 perc alatt átmelegítjük. Ízlés szerint frissen őrölt feketeborssal megszórjuk, reszelt sajttal tálaljuk.

Nálunk a legnagyobb kedvenc a tejfölös csirkepörkölt. Nem múlik el hét, hogy ne legyen legalább kétszer.
Sok helyen megfordultam már életemben. Éttermekben, vendégségben, ismerősöknél és ettem már ilyen és olyan pörköltet is. Volt, amelyik száraz lett-minden szaftot nélkülözött; volt, amelyik tocsogott a víztől és inkább langyos-pirospaprikás-sós vízre emlékeztetett és persze volt, amelyik igen ízletes, szaftos, igazi pörkölt lett.
A pörköltnek már a nevében benne van az elkészítésének módja, ízének fő jellemzője. A bele kerülő anyagokat le kell pörkölni.
Szinte mindenféle húsból lehet pörköltet készíteni.
Én a héten pulyka felső comb filéből készítettem.
Első lépésként pörkölt alapot készítek. Egy nagy fej vöröshagymát megtisztítok, apró kockákra vágok. Egy TV paprikát és egy paradicsomot megmosok, a paradicsom héját lehúzom (van hámozott, egész paradicsomkonzerv, mely tökéletesen megfelel erre a célra).
A hagymát kevés olajon, sóval megdinsztelem, majd hozzáadom a paprikát, később a paradicsomot. Fedő alatt, többször kevergetve addig dinsztelem, míg szinte pépessé válik az alapom. Hagyjuk, hogy egyszer-egyszer enyhén odakapjon az edény aljához, ugyanis a felkapart pörk-anyag ad igazán jó ízt majd a kész ételünknek.
Amikor pépes már az alapunk, a tűzről félre húzom, szórok bele pirospaprikát, fekete borsot, 2 gerezd zúzott fokhagymát, alaposan elkavarom, majd visszateszem a tűzre. Beleteszem a húst, azt is alaposan átforgatom a fűszeres alapba és fedő alatt, víz hozzáadása nélkül főzöm. Amíg a hús levet enged, többször kavargatom, nehogy odakapjon a fűszeres alap, mert a pirospaprika megkeseredik. A hús szépen, lassan kiengedi saját levét, amiben megpuhul. Ha húsunk szárazabb, adhatunk hozzá kb. egy deci vizet akkor, ha a saját levét elfőtte és még nem készült el. Az edény aljáról minden esetben kaparjuk fel a keletkezett pörk-anyagot. Ha a víz elfőtt, ismét adhatunk egy deci vizet, mindezt addig folytatva, amíg húsunk megpuhul.
Igazából ennyi lenne az alap-pörkölt készítésének titka. Abban az esetben, ha tejfölösen szeretnénk fogyasztani, habarást készítünk tejfölből és kevés lisztből, melyet csomómentesre keverünk, a pörkölt szaftból pár kanállal szedünk a habarásunkba, eldolgozzuk (hőkiegyenlítés), majd vékony sugárban a pörköltbe csorgatjuk. Akkor, ha nagyobb húsokból készítjük ételünket (csirkecomb, farhát..) jobb, ha a húsokat kiszedjük, úgy csorgatjuk a habarást a szaftba, majd szépen visszahelyezzük az edénybe a darabokat, átforraljuk és kész.



Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

1 megjegyzés:

  1. Hidd el, az ovi a kis válogatósokból csinálja a farkasétvágyú gyerkőcöt. Ez nálunk is így van. Itthon nem kell a paradicsom, nem kell a paprika, nem kérem ezt, nem kérem azt. Bent az oviban mindegy mi az, csak finom legyen és sok. Látni fogja a kis társaktól, milyen jó étvággyal esznek, már csak azért is meg fogja kóstolni. Bizonyos szempontból szerencsém van, mert Csabi pocijának nem rak keresztbe semmi, de azért nem vagyok boldog, ha itthon megtiltom a mértéktelen édesség evészetet, a papánál pedig doboz szám repkednek a gumimacik.Azt hiszem újból beszélni kell a papával. A pörkölt alapot pedig nagyon szuper, hogy leírtad, nekem még sose sikerült jól megcsinálni mindenféle zacskós alap hozzáadása nélkül.

    VálaszTörlés

Várom véleményed, írd meg!