2014. május 18., vasárnap

Tavasz, saláták!

Ez a hét igen pörgős volt. Ráadásul elkapott valami vírus-féleség és most szenvedek tőle. Eddig úgy tűnik a kislányom megússza, de csak nyugtával a napot!!!
Bajban vagyok a kislányom gyümölcs-fogyasztásával. Nem eszik semmilyen gyümölcsöt. Pedig nagyon sok mindent megpróbáltunk már. Édesapámék egy hatalmas gazdaságot üzemeltetnek, amikor locsolni, nevelgetni, később szüretelni kell a gyümölcsöket, zöldségeket, segítséget kérnek az unokáktól. Babu persze lelkesen csinál mindent, amit Rá bíznak. A szüretelést külön élvezi, az elfogyasztást már másra hagyja.
Az utóbbi hetekben viszont megeszi azt az alma-salátát, amit először leginkább magamnak készítettem vacsorára. Eleinte csak egy-egy katonát kért, most már egy egész tállal elfogyaszt belőle, sőt, előfordult már olyan is, amikor kifejezetten Ő kérte.
Tetszés és étvágy szerinti mennyiségű almát megtisztítok, megszabadítom a magházától, felkockázok. Ráöntök egy doboz kefirt, belekockázok egy kevés trappista sajtot, megszórom olajos magvakkal: dió, napraforgó, szezám-, len-, fenyőmag. Alaposan összekeverem és fogyasztható is.

Azt bizonyára tudjátok, hogy az alma és az ananász az a két gyümölcs, amit bármivel fogyaszthatunk. Az ananászban található bromelin enzim (mely szervezetünkben is megtalálható) segíti a fehérjék bontását, elősegíti az emésztést. Az almában található rengeteg vitamin és ásványi anyag csak segédanyagokkal tud a szervezetbe beépülni, ott hasznosulni, ezért vagy étkezés után, vagy más tápanyagokkal együtt érdemes fogyasztani.

Kislányom másik nagy kedvence a sült köles, más néven kölesganca. Ez régebben böjti étel volt.
A kölest 4-szeres mennyiségű vízbe felteszem főni, miután alaposan átmostam. A főzővízbe teszek egy leveskockát.
Amikor elfőtte a vizet, leveszem a tűzhelyről. Ízlés szerint fűszerezhető, mivel a köles teljesen semleges ízű. Én szerecsendiót, tettem bele, illetve egy olyan újítást csináltam az alaprecepthez képest, hogy dinsztelt, de kihűlt hagymát, 1 reszelt répát, 1 kis fej, reszelt zellert, 3 gerezd zúzott fokhagymát, kevertem hozzá, valamint annyi teljes kiőrlésű lisztet, amennyitől elvált az edény falától. Egy nehéz, tömör, csúnya masszát kaptam. Ebből a masszából, olajba mártott teáskanállal szaggattam adagokat a felhevített olajba és sötét barnára sütöttem mindkét oldalát. Köretként és főételként egyaránt fogyasztható. Ropogós és nagyon finom.

Milyen is a köles? Mire jó?
Sok népszokás kapcsolódik hozzá. Hol a menyasszony cipőjébe szórják az esküvő napján, mert ettől fürge, eleven és szorgalmas háziasszony lesz, hol a jegyespárt hintik be vele, mint termékenység szimbólumával. Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású, késlelteti az öregedési folyamatokat, erősíti a látást, kiváló vashiányos állapotoknál, savtúltengésnél. Gyulladáscsökkentő, szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét. Karbantartja az erek falát, a tüdő kötőszöveteit és az emésztőrendszert. Megelőzi a fogszuvasodást és segít a fogak zománcának megvédésében. Serkenti az immunrendszert. Sok szilíciumot tartalmaz, ami a szervezet védekezőképességét felkészültebbé teszi, fokozza. Fehérje tartalma 10%, cukor 5%, keményítő 60%, rost 2,5%, ásványi anyag 2,8%. Nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és vasat, béta-karotint, B1, B2 vitamint is tartalmaz. Kovatartalma a nap melegét közvetíti, belülről hevíti, melegíti szervezetünket. A teljes értékű fehérjék mellett hét aminosavat is tartalmaz, lúgos kémhatású, ezért különösen alkalmas betegeknek, növésben lévő fiataloknak, gyerekeknek. Kovasav tartalmának köszönhetően a bőrt rugalmassá, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi, könnyen emészthető, nem idéz elő gázképződést. Sok szerves sót és rostanyagot találunk benne. Vese- és hólyaggyulladásra, a lép gyógyszereként ismerik

E mellé készítettem mascapon-es retek-salátát:
3 csomag piros, hónapos retket lereszeltem, enyhén megsóztam, állni hagytam, majd kb. fél óra elteltével kifacsartam. Míg dolgozott a só, egy pohár mascarpone-t, egy doboz natur joghurttal elkevertem, enyhén sóztam, borsoztam, tettem bele rengeteg snidlinget. Ennek a mennyisége ízlés szerint változó. Ebbe az elkészített joghurtos öntetbe kevertem bele a kifacsart retket.

Hogy miért a retek? Mert imádom, mert a szezonja véges és mert..:
legnagyobb értéke a benne lévő kén. Nagyon jó gyógyhatása van, de nem szabad túlzásba  vinni fogyasztását, mert ha túlságosan tömören fogyasztjuk (retek-lé), károsíthatjuk az emésztési szerveket. Akik gyomor- vagy bélgyulladásban szenvednek, nem fogyaszthatnak nagyobb mennyiségben retek-levet. Szélhajtó, emésztést serkentő, tisztítja a légutakat, szamárköhögésre, túlterhelt májra igazi gyógyír, csak úgy, mint epekő- és epegyulladásra, rossz leheletre. sokan nem tudják, de párolva, más zöldségekkel is nagyon finom. Nem csak a piros gumóját használhatjuk, hanem levelét salátákhoz, ugyanis a rengeteg vitaminon és ásványi anyagon kívül klorofill is található benne, melyet a belső szervek dezodoraként is szoktak emlegetni.

Mivel ebből a salátából nem tudok eleget készíteni, megtoldottam egy kis tzatzikivel, csak a biztonság kedvéért.
Nos én így készítem:
lereszelem az uborkát, besózom, állni hagyom. Míg a só ebben az esetben is dolgozik, elkészítem az öntetet: uborka mennyiségétől függően joghurtot keverek el zúzott fokhagymával, borssal, pici sóval. A kifacsart uborkát ebbe keverem bele.

Hogy a hús se maradjon ki, készítettem rozmaringos csirkét. Ehhez készítettem egy pácot: kevés olívaolajba kevertem szárított, zúzott rozmaringot, egy gerezd zúzott fokhagymát, kevés sót. Ezzel bekentem a csirkecombokat, hagytam pihenni legalább egy órát, majd sütőzacskóban megsütöttem.



Készítsétek, fogyasszátok, egészségetekre!

Legyen ez a végszó a következő vissza-olvasásig!

2014. május 3., szombat

Anyák napjára készülünk!

Vasárnap anyák napja lesz. Sokat gondolkodtam, mivel is kedveskedhetnék édesanyámnak.
Barátnőmmel egy igazán praktikus ajándékozási "módszert" alkalmazunk. Egymásnak, valami saját magunk által készített finomságot ajándékozunk.
Egyszer-egyszer már édesanyámat is felköszöntöttem már egy-egy általa kedvelt süteménnyel . Úgy gondoltam, hogy anyák napjára is készítek valamit Neki.
Ő nagyon szereti az édességet, süteményeket, csakúgy, mint én.
Elsőként egy szénhidrát-csökkentett, csokoládés kekszet készítek.


Hozzávalók: 10dkg jó minőségű, legalább75%-os étcsokoládé
                    10dkg puha vaj
                    1bögre eritrit
                    1 fél kk. vanília kivonat
                    1 tojás
                    1 bögre Szoó Judit kilófaló lisztkeverékalap
                    fél tk. sütőpor
                    10dkg jó minőségű, darabolt étcsokoládé

A sütőt előmelegítem 175 fokra.
10 dkg. csokoládét vízgőz fölött megolvasztok, míg a puha vajat a vanília kivonattal és az eritrittel habosra keverem. Hozzáadok 1 tojást, majd a megolvadt csokoládét. A lisztet és a sütőport összekeverve hozzáadom a habosított vajhoz, majd a 10dkg. darabolt étcsokoládét is beleszórom.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe kis teáskanálnyi halmokat rakok egymástól távol, hogy szét tudjanak folyni a sütés során. 15-20 percig sütöm, sima felületre szedem, ott hagyom kihűlni.

Kislányom szerint isteni finom. Egymás után tolta a ropogós, omlós kekszet, ami nagyjából 20 perc előkészületet vett csupán igénybe.

Mester Tamás: Altass el című dalával és néhány aprósággal egészítem ki, teszem teljessé köszöntését egy olyan édesanyának, aki páratlan, akinek soha nem fogom tudni vissza adni, meghálálni azt, hogy Ő van nekem, aki a barátnőm, a támaszom.

Egy műsorban nyilatkozta Mester Tamás, hogy ezt a dalt édesanyjának írta. Nem tudom, hogy bírja ki sírás nélkül éneklésekkor. Az én édesanyám itt van, velem van, mégis megkönnyezem ezt a dalt, akárhányszor hallom is.


Mindeközben a piacokon egyre kedvezőbb áron lehet beszerezni az őstermelőktől az idei, új zöldségeket. Nagyon megkívántam egy igazán friss, szép színekben pompázó, vitamindús, tavaszi zöldséglevest.
Most a szakértőkben felmerülhet a kérdés, hogy egy leves hogyan maradhat vitamindús, mikor köztudott, hogy a vitaminok hő hatására károsodnak. Főzéskor a vitaminveszteség elérheti az 50%-ot. De a konyhai felhasználás során is károsodhat az élelmiszerek vitamintartalma. Az előkészítő műveletek során az élelmiszereket nem szabad sokáig vízben áztatni. A mosást hideg vízben végezzük! Lehetőleg friss élelmiszert használjunk, mert minél hosszabb a tárolás, annál nagyobb a vitaminveszteség.
Az én titkom, hogy párolással puhítom meg a zöldségeket. A vitaminveszteség így csupán 15-20%.
Tehát a tavaszi zöldségleves:
minden olyan idei, új zöldséget megvettem, amit láttam: hagyma, sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé. Borsó a fagyasztóból.
Egy fej új, főzőhagymát felaprítottam. Olívaolajban és kevés vajban feltettem a gázsütő legkisebb rózsájának, legkisebb lángjára. Megsóztam. Én mindig a hagymát sózom, mert így üvegesebbre, áttetszőbbre dinsztelődik. Az ételben nem is lehet látni, csak a kellemes ízét érezzük.
Mikor a hagyma teljesen megdinsztelődött, megszórtam kevés piros-paprikával, amit eldolgoztam, majd a fent említett zöldségeket megtisztítva, felaprítva rátettem. Egy egész zöldpaprikát is az edénybe "rejtettem" az íze miatt. Alapos keverés után, fedővel lefedve, odafigyelve, sűrűn kevergetve, elkezdtem a zöldségeket párolni, amik szépen, lassan engedni kezdték levüket, így nem kellett attól tartanom, hogy leég a levesem.

Pár gerezd fokhagymával még tovább ízesítettem. Amikor a zöldségek teljesen megpuhultak, felöntöttem annyi hús-alaplével, amennyi levest szeretnék. Miután felforrt, lezárom alatta a gázt.
A párolásnak köszönhetően nem csak a vitamintartalom jelentős része maradt a  zöldségekbe, hanem a leves is különleges ízű lett. Semmilyen más fűszert nem használtam, hiszen az új zöldségek ízét szerettem volna érezni és éreztem is. Az így elkészített levest mind a diétázók, mind a paleo táplálkozási formát kedvelők ( a vaj helyett kókuszzsírral készítve) is fogyaszthatják. Garantáltan glutén-mentes.
Ha tehetitek, próbáljátok ki. Nem fogtok csalódni!

Érdemes jó minőségű edényt választani (teflon-, kerámia bevonatú), mert ezekben sokkal kisebb a valószínűsége, hogy leég a dinsztelni-való. Viszont kevergetés után a fakanalat ne az edény oldalához veregetve csapassuk le a ráragadt zöldségdaraboktól, mert megpattanhat az edény bevonata, onnantól kezdve edényünk használhatatlan lesz.

A másik sütemény, amit édesanyámnak készítek, kicsit hasonlít a hókiflihez, tésztája azonban más. Lekváros félhold néven fut.
Hozzávalók a tésztához: 1 bögre (25dkg.) sovány túró, 2 bögre Szoó Judit lisztkeverékalap, fél bögre finomliszt, 1 csipet só, 20 dkg. hideg vaj, 1 tojás sárgája.
A lisztet egy tálba mértem, közepébe ütöttem a tojás sárgáját, belereszeltem a hideg vajat (könnyebb eldolgozni, mintha darabolva tennék a lisztbe), hozzátettem a sót, a túrót és gyorsan összedolgoztam. Letakarva fél órára a hűtőbe tettem.
Az idő letelte után, a tésztát lisztezett felületen, kb.1/2 cm. vastagságúra nyújtom és (pogácsa szaggató híján) feles pohárral korongokat szaggatok belőle. A korongok közepébe cukormentes, házi szilvalekvárt teszek, előmelegített sütőben sütöm. Még melegen porcukorba forgatom.
Gyorsan elkészül és a túrónak köszönhetően a tésztája kellemesen savanykás. Kislányomnak és nekem nagyon bejött. Már csak az a kérdés, édesanyámnak mennyire fog ízleni holnap.

Ez úton kívánok minden édesanyának nagyon boldog, örömteli anyák napját!

Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

2014. május 1., csütörtök

Újra itt vagyok!

Nagyon régen voltam!!! Mondhatni réges-régen! Nem szándékozok még egyszer ennyi időt kihagyni.
Sok dolog megváltozott körülöttem, bennem, mióta az utolsó bejegyzésem közzétettem.
Mi az ami változott? Egyrészt sokkal nagyobb figyelmet fordítok a mozgásra, az étkezésre, az ételek milyenségére.
Persze eddig is igyekeztem, de sok mindent tanultam azóta és tanulok folyamatosan. Legalábbis igyekszek.

Vasárnap kivételével minden nap mozgok. Kislányom megtanult kétkerekű biciklivel tekerni, így míg én futok, Ő mellettem hajtja a biciklijét. 5 km-t simán lenyom mellettem. Éppen tegnap mértem (okos telefonnal :-) ), a megtett táv 5.5km, 33.4 perc alatt. Ez egy 5 éves kislánynál szuper teljesítmény!

Három éve kezdtem el rendszeresen futni. Akkoriban hajnalban, a barátnőmmel róttuk a kilométereket. A hideg reggeleken nagyon kellemetlen volt kibújni az ágyból hajnali 4-kor, de miután megtettük a távunkat, az egész napunk sokkal jobb volt. Könnyebben vettük a napi akadályokat.
Mára a futást kiegészítették kardió, tabata, erősítő edzések, melyek kapcsán rá kellett, hogy ébredjek arra, endorfin függő vagyok.
Ez esetemben nagyon jó. Akár jó dolog, akár rossz történik velem a sportban mindent le tudok vezetni, ki tudok élni.
Nagy megerősítést ad számomra az, hogy vannak olyan emberek, akiknek edzéstervet készítek, akiknek főzési- és életmód tanácsokkal szolgálhatok. Nekik ez úton is köszönöm a bizalmat, a pozitív visszaigazolásokat.

Mi az ami nem változott? A kreatív-órák kislányommal, a  főzés szeretete, a tisztaság-mánia, a támogató család és egy-két barát, aki az elmúlt időszakot mellettem töltötte.

Ha már kreatív-órák. Bár a húsvét már elmúlt, azért idén is nagyon készültünk:
Kávékapszulákból, préselt papírgolyókból és zsenília-szálból készítettünk nyuszikat, kavicsokat festettünk ( a tojás ebben az évben teljesen kimaradt itthon), illetve C-vitaminos rágótabletta dobozából készítettünk pocakos nyulat, aki apró drazsékat tud tárolni bensőjében.
Ez kifejezetten jó hangszer a gyerekeknek. A hallgatni kényszerülőknek már kevésbé, de egyszer van húsvét ugyebár.

Mivel új lakásunk számunkra kissé egyszínű volt és konyhai eszközeinkre is ráfért némi "tuning", szalvéta technikával készítettünk, felújítottunk pár apróságot:
Így némi összhangot csempésztünk dolgainkba.
Nincs olyan anyag - legyen az fémből, fából, műanyagból, üvegből, legyen az régi, vagy új-, amit szalvéta technikával ne lehetne újjá varázsolni. A legközelebbi szalvéta-technika "foglalkozáson" lépésről, lépésre leírok, lefotózok mindent, hogy ki tudjátok próbálni.

De főzzünk is. Lesz hagyományos étel is, lesz vegetáriánus étel is, lesz szénhidrát-csökkentett étel és lesz paleo is.

Bár tudom, hogy még nincs kifejezetten eper-szezon,  de én már elkészítettem az idei év első üveg eperlekvárját.

A lekvárfőzésben minden esetben, az édesanyámtól tanult, ellesett, sok-sok év alatt bevált fogásokat követem.
Az epret alapos tisztítás után feldaraboltam és a legkisebb lángon elkezdtem főzni, CUKOR NÉLKÜL!
Addig főztem, míg el nem érte az általam kívánt lekvár állagot. Ezt úgy ellenőriztem, hogy egy kiskanálnyi mennyiséget kivettem, hagytam kihűlni és az a kicsi adag kocsonyás állagú lett. Nem folyt, nem pötyögött, hanem ott kínálta magát egy helyben, a kanál végén, ahogy kivettem az edényből.
Az apró magvak és szőrök miatt átpasszíroztam a gyümölcsöt, visszatettem takaréklángra és csak ekkor tettem bele a cukrot. Amikor a cukor elolvadt, még kb. 10 percet főztem, majd alaposan kitisztított,csírátlanított üvegbe tettem, amit lezárás után fejtetőre állítottam, így hagytam kihűlni. És nem tettem bele semmilyen tartósítószert!
A cukor mennyisége szájízünktől, valamint a gyümölcs érettségétől függ. Minél érettebb, annál kevesebb cukrot kell használnunk.
Hogy miért a végén tettem bele az édesítőt? A főzés során a cukor karamellizálódik, elvéve a gyümölcs szép színét, besötétítve azt. Ezzel a praktikával ugyanúgy édes lesz a lekvárunk, megőrzi eredeti színét a gyümölcs, amiből készítjük és a főzési időt is lerövidíthetjük.

Édesanyám készített a Húgom születésnapjára egy csodaszép és isteni finom joghurtos epertortát (melynek receptjét egy korábbi blog-bejegyzésben, az Olasz ételek fejezetben már leírtam),

a maradék epret kaptam meg Tőle, ami lekvárként végezte. Hát ez a története az idei év első üveg lekvárjának.

Mivel kislányom betegségnek köszönhetően nagyon sok időt tölt édesapáméknál vidéken, ott a sok mozgás, a tiszta, jó levegőnek köszönhetően jó étvággyal esik neki a hagyományos ételeknek. Ott leginkább szalonnát eszik lila hagymával. Nem veti meg a tepertőt sem, sőt nagyon szereti ropogtatni. Úgy gondoltam, veszek egy kilónyi bőrös kacshájat, amiből tepertőt és kacsazsírt is nyerek.
Ennek elkészítéséhez is édesanyámtól kértem tanácsot. Korábban többször próbáltam már házilag tepertőt készíteni, de vagy nem lett ropogós, vagy nagyon megégett, előfordult, hogy a zsírja is használhatatlan lett.
Most, a következőképpen készítettem el:
alapost tisztítás után a bőrös hájat igyekeztem egyforma méretűre vágni. Egy nagy edénybe téve annyi tejjel öntöttem fel, amennyi ellepte és a legkisebb gázrózsa, legkisebb lángján kezdtem el főzni.

Nem mondom, hogy nem pánikoltam a főzés egy-egy szakaszán, de a végeredmény mindenért kárpótolt. Volt, hogy habzott, volt, hogy úgy láttam, csomósodásnak indult a tej....szóval nem volt túl bizalomgerjesztő a főzés során. A tejben először megpuhult, megfőtt a bőrös háj, majd miután a tej elfőtt, maradt a zsír, amiben megpirult, ropogós lett. Íme a vége:
Ropogós kacsatepertő és kristálytiszta zsír.

Mivel az eddig említett ételeket ebédre nem tudtam felszolgálni, halat készítettem. Pangasius volt a fagyasztóban, amit kiolvasztás után bepácoltam egy mennyei, minden halhoz használható páccal:
egy tízdekás vaj felét egy teáskanálnyi olívaolajjal felforrósítottam, amibe nyomtam 2 gerezd fokhagymát, fél citrom reszelt héját. Illatosodásig futtattam, majd a tűzről levéve tettem bele sót, borsot, pici pirospaprikát.

Ezzel kentem be a haldarabokat, amiket állni hagytam, majd fél óra elteltével megsütöttem.

A vaj nagyon kellemes ízt ad a pácnak, jól megy a hal-húshoz, viszont olvasztáskor már nagyon alacsony hőfokon keletkeznek benne a szervezet számára káros vegyületek, íze kellemetlenné válik. Az olívaolaj nem csak ízben egészíti ki remekül a vajat, hanem megakadályozza azt is, hogy megégjen.


Kislányom bébirépával ette a sült halat, én készítettem egy salátát friss zöldségekből, balzsamecettel:
újhagymát, lila hagymát,új répát, paprikát, koktél-paradicsomot aprítottam egy tálba, amit egy teáskanálnyi balzsamecettel, olívaolajjal öntöttem le.

Ha a halpác elkészítésekor a vajat kihagyjuk és csak olívaolajat használunk, a sült halat mind bébirépával, mind a salátával fogyasztva, a paleo és diétás étrendbe is kiválóan beilleszthető. Ételtársítás szempontjából is kiváló fogás, nem terheli meg emésztőrendszerünk.

Az olívaolaj esszenciális zsírsav tartalma elősegíti a zöldségekben található vitaminok és ásványi anyagok hasznosulását, beépülését a szervezetünkben.

Nagyon kellemes pihenést kívánok a hosszú hétvégére! Egyetek jókat, mozogjatok sokat!


Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

2012. május 6., vasárnap

Új megvilágításban a zsír!

Kb. 50 éve tudjuk, hogy azokban az országokban, ahol sok zsíros (telített zsírsavakban  gazdag) ételt fogyasztanak, jóval több a szívroham, mint ott, ahol kevesebb ilyen élelmiszer szerepel az étrendben. A telített zsírok hatására- ami egy viaszos anyag- megnő a vér koleszterin szintje, ami lerakódik az erekben és akadályozza a szív megfelelő vérellátását.
E tény következményeként, zsírellenes kampány indult világszerte, melynek következtében nagyon sokan a zsíros tej- és tejtermékek helyett zsírszegényt kezdtek fogyasztani, a szalonnát száműzték az étrendjükből. Rengeteg termékre rákerült a zsírszegény, vagy zsírmentes jelző.
Sokan az összes zsiradékot kiiktatták étrendjükből, ami már egészségtelen.



Szervezetünk a bevitt zsír 80%-át elraktározza. Ha sportolunk, aktív fizikai életet folytatunk, e tartalék nagy része felhasználódik, ellenkező esetben egyre csak halmozódik, ami súlygyarapodáshoz vezet.
Az étrendi zsiradék kb. 20%-át a szervezet munkára fogja, ugyanis sok sSzedése mekgezzövetnek, biológiai folyamatnak van szüksége a napi zsírutánpótlásra. Nélküle hajunk  és bőrünk szárazzá, törékennyé válna, a zsíroldékony vitaminok( A,D,E,K ) nem tudnának felszívódni.
Létfontosságú szerepet játszik a sejthártya kialakulásában. Vérnyomást szabályozó, vérrögképződést gátló, valamint sérülések és fertőzések esetén a regenerálódást gyorsító hatással rendelkezik. Elősegíti a védelmet biztosító vegyületek képződését.
A zsírok bizonyos fajtáit (telítetlen zsírsavak, linolsav, linolénsav) "F-vitaminnak" nevezzük.

A szervezet nem képes önmagában, bizonyos létfontosságú zsírsavakat előállítani, ezért a napi felvett kalória legalább 1%-át az esszenciális (nélkülözhetetlen), többszörösen telítetlen zsírsavak tegyék ki, melyek halakban és a diófélékben találhatóak meg.
Omega-3 zsírsavakban igen gazdag, a régről oly jól ismert csukamájolaj, a hideg tengereben élő halak húsa. A zsírréteg, ami védi ezeket a halakat (szemling, atlanti óceáni lazac) a hidegtől, igen gazdag eme zsírsavban.
A szárazföldi állatok húsával ellentétben a halak minél zsírosabbak, annál egészségesebb tápláléknak számítanak. A lazac, a tonhal, a makréla, a hering, a szardínia, valamint az édesvízi halak közül a tavi pisztráng, a busa, a csuka és a harcsa bővelkedik ilyen zsírsavban.
Nem csak a halból juthatunk hozzá a fontos zsírsavakhoz. Az egyik alternatíva a halolaj kapszula.  Szedése megkezdése előtt mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal, mert vérhígító hatású gyógyszerekkel egyótt nem lehet őket alkalmazni!!!
Másik alternatíva a dió és a lenmag, illetve az ezekből sajtolt olajak, melyek ugyan nem tartalmaznak omega-3 zsírsavat, de a bennük található alfa-linolsavból szervezetünk képes előállítani őket.
Az omega-6 zsírsavak egyrészt főzőolajokban (kukorica-, napraforgó-, pórsáfrányolaj), másrészt szójaolajban találhatók meg.

Mindenféle zsír és olaj telített, valamint egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak keveréke.


Az egyszeresen telített zsírsavak egyik legkiválóbb, természetes forrása az olívaolaj. Ilyen zsírsav található még a repceolajban, a búzacsíra-, lenmag-, amerikai mogyoróolajban, a diófélékben, így a földimogyoróból készült vaj, vagy olaj ugyancsak jó választás, csak úgy, mint az avokádó.

A főzőolajok tárolása:
Az olíva- és a repceolaj az egészséges zsírsavak és antioxidánsok kiváló forrása. Tároláskor figyeljünk arra, hogy átlátszó, vagy világos flakonban hamarabb megromlik, ezért inkább kerámiaedényben, vagy sötét üvegben tartsuk. A főzőolajok többségét fénytől védve, száraz helyen kell tárolni.
Ne hagyjuk az olajat a sütő vagy a fűtőtest közelében. Ha lassan használjuk el, tegyük inkább a hűtőbe.A diófélékből készült, nagyon hamar avasodó olajakat, mindenképpen hűtőszekrényben tároljuk. Bizonyos olajok hidegen sűrűvé válnak és elvesztik átlátszóságukat, de szobahőmérsékleten visszanyerik eredeti, hígan folyós állagukat.
Bármilyen tárolóedényt választunk is, fontos, hogy légmentesen záródó kupakja vagy fedele legyen, mert a levegővel érintkezve a zsírokban, olajokban autoxidáció megy végbe, vagyis megavasodnak.
Minden főzőolaj megromlik egy idő után, akármilyen elővigyázatosan is tároljuk. A felnyitástól számítva, saját flakonjukban általában egy évig őrzik meg ízüket és tápanyagtartalmukat.


Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

2012. április 25., szerda

Egészségünk érdekében!

Kaptam egy nagyon jó könyvet édesanyámtól. Terítéken az egészség a címe, melyet a Reader's Digest kiadó "dobott" piacra, ill. a könyves boltokba.

Én szeretnék ebből a könyvből és a tanulmányaimból a lehető legtöbbet megosztani Veletek, hogy egyrészt kibővíthessük a tudástárunkat e témában, másrészt, hogy segítséget nyújthassak azoknak, akiket ez igazán érdekel.
Az elmúlt években egymást érik az újabbnál újabb, gyógyhatású "anyagok" felfedezéséről szóló hírek, melyek arra próbálnak választ adni, hogyan segíthet például a zabpehely a szívbetegségek megelőzésében, a lazac az asztma tüneteinek enyhítésében, a földimogyoró a magas koleszterinszint csökkentésében, vagy a joghurt az ekcéma elleni harcban.
A "csodaszereket" tehát a patika helyett, elsősorban a konyhában kell keresnünk.
Napjainkban már egyre több orvos kezdi komolyan venni azokat a kutatási eredményeket, melyek azt bizonyítják, hogy az élelmiszerek a betegségek megelőzésében, gyógyításában nagy szerepet játszanak és egyre több orvos javasol táplálkozásterápiát a mindennapi betegségekre.

"Minden nap egy alma, az orvost távol tartja."-eme régi, népi mondást, ma már tudományos eredmények is alátámasztják. A keleti orvostudomány azt vallja, hogy az almát étkezés után fogyasszuk, hogy a benne lévő vitaminok, ásványi anyagok maradéktalanul kioldódhassanak a szervezetben.
Bár a legtöbben úgy tartják, hogy a gyümölcsöket nem szabad más élelmiszerrel együtt fogyasztani, sőt két különböző gyümölcsöt sem, az alma és az ananász kivételt képeznek, ugyanis a bennük lévő enzimek segítik az emésztést és nem okoznak erjedést a gyomorban.

Egy csésze zöld tea 30-40 féle olyan vegyületet (katechin) tartalmaz, melyek rákellenes hatásúak, csökkentik a koleszterinszintet és a fogyást is elősegítik, mindemellett antioxidáns hatású.

Számos élelmiszer tele van olyan hasznos vegyületekkel, amelyek erősítik szervezetünket és védenek a különféle betegségektől.

Ritka az olyan gyógyszer, amellyel ne lenne valami probléma. Ma már több, receptre kiadott, régebben népszerű fájdalomcsillapítót hiába keresnénk a patikákban, ugyanis be kellett szüntetni a gyártásukat a rengeteg mellékhatás miatt.
Dr. Lenkei Gábor: Cenzúrázott egészség c. könyvében rámutat arra, hogy a civilizált világban a szív-érrendszeri, a rák miatti és az agyi vérkeringési zavarok következtében bekövetkező három vezető halálok után, a negyedik, a gyógyszermellékhatások okozta elhalálozás.

Ezeket szem előtt tartva, néhány fejezetet szentelnék a gyógyító élelmiszerek ismertetésével.

Hamarosan indulunk a zsírok ismertetésével!

Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

2012. április 19., csütörtök

Olasz ételek.

Soha ilyen tartalmas, jó, izgalmas húsvétom nem volt. De Babu élvezte leginkább. Papáéktól kapott egy gyönyörű, fehér, angóra nyuszit, amit azóta is lelkesen etet, itat.


Minden nap kétszer kiengedjük Hópihét az erkélyen, így tud rohangálni, játszani, no meg persze, ha olyanja van, rágni. Márpedig mindig olyanja van és előszeretettel kóstolgatja a kókuszlábtörlőmet. Amikor rászólok, hogy elég, elszalad, majd kis idő múlva, kisvártatva ismét a szőnyegen találom, amint tépi a szálakat a kis fogaival. Nagyon aranyos, én is nagyon élvezem, hogy velünk van. Már megismeri a hangom és a ketrece ajtajánál üdvözöl minden alkalommal. Odadugja az édes kis pofiját simogatni.
Azt hiszem, lesz sírás-rívás, amikor visszaadjuk Papáéknak.

Még húsvét előtt tartottunk itthon olasz napokat. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy egész héten olasz ételeket készítettünk.
Az első ételünk a pesto-s tészta (spaghetti al pesto):

Sokféle pesto létezik, mindegyik formáját el lehet készíteni otthon, de az üzletekben is nagyon jó minőségűeket lehet kapni. Én nagyon szeretem az Aldi sima és ketchupos pestoját, igen kellemes íze van.
Amennyiben kész pestot vásárolunk, csupán annyi a dolgunk, hogy a tésztát kifőzzük, ízlés szerinti mennyiségű pestot rakunk rá, én reszelt sajttal megbolondítom és jól megesszük.
Az alábbiakban leírok néhány pesto variációt:

- hagyományos pesto: 6 ek. fenyőmag, 100g. friss bazsalikom, 1/2tk. só, 5ek. friss, reszelt parmezán,
                                  1,2dl.olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma.
 A fenyőmagot kis lángnál, egy serpenyőben, minden zsiradék nélkül, aranybarnára  pirítjuk. Kicsit lehűtjük, majd mozsárban megtörjük. A friss bazsalikommal, a  megtisztított fokhagymával, sóval és a reszelt sajttal elkeverjük. Az olívaolajat fokozatosan a mixhez adagoljuk, hogy krémes állagú pürét kapjunk. A szószt hűtőszekrényben, kanállal kissé összepréselve, légmentesen záródó dobozban, akár egy hétig is eltarthatjuk, de frissen a legjobb.

-pisztáciás pesto: 2 gerezd fokhagyma, 9-10 evőkanál pisztácia, 5ek. friss, reszelt parmezán, 1/2 tk.
                           só és bors, olívaolaj, 100g. ruccola.
 Az alapanyagokat a felsorolt rendben robotgépbe tesszük, egyneműsítjük. Azért kerül ruccola felülre, mert így kevésbé törik, nem esik úgy össze. Amikor tésztával tálaljuk, egy keveset adunk a főzővízből a tésztára és grillezett paradicsommal kínáljuk. Hűtőben hetekig eltartható, fagyasztható is.

-medvehagyma pesto: 8-10 db. medvehagyma levél, 1 ek. fenyőmag, 2 gerezd fokhagyma, kb. 2 ek.
                                  olívaolaj, 30g.   friss bazsalikom, 1 ek. reszelt parmezán.
 A medvehagyma leveleket nagyon apróra vágjuk a bazsalikommal együtt, majd a fenyőmaggal, fokhagymával és a reszelt parmezánnal mozsárban finom krémmé keverjük. Apránként hozzáadagolunk 2 evőkanálnyi olívaolajat is, illetve annyit,  amennyinél kenhető, lágy masszát kapunk.

Következő ételünk: parmezános húsgombócok tejszínes póré mártásban:

Vettem egy nagy pulyka-felső comb filét, melyet ledaráltattam. Ezt otthon fűszereztem bazsalikommal, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, 100g. reszelt parmezánnal. Vizes kézzel kicsi gombócokat formáztam, melyeket kevés olajon, hirtelen átsütöttem.
Egy nagy póréhagymát megtisztítottam, felkarikáztam. 5dkg. vajat és kb. ugyanennyi olívaolajat hevítettem, melyre rátettem a póré karikákat és 4 gerezd, zúzott fokhagymát. Miután a hagymák kevés sóval megdinsztelődtek, felöntöttem fél liter tejszínnel, fűszereztem bazsalikommal, kevés oreganóval, kakukkfűvel, fehér borssal. Amint felfőtt a szószom, rúdmixerrel egyneműsítettem a hagyma-darabokat, ebbe tettem az átsütött húsgombócokat és még egy órán át főztem.
Míg főtt a húsgombócom, gnocchit készítettem köretként:
Körülbelül 1kg. burgonyát héjastól alaposan megmostam, megszárítottam, villával megszurkáltam és kb. 200 fokra melegített sütőben, 1 óráig sütöttem.
Meghámoztam, krumplinyomóval szétnyomtam és hagytam kihűlni.Tettem hozzá 3 tojássárgáját, majd 200g. liszt egyharmadát hozzászitáltam és lágy tésztát gyúrtam belőle, majd lisztezett deszkán, a maradék liszttel összedolgoztam, kinyújtottam. 4 részre szedtem, hosszú, ujjnyi vastag csíkot sodortam, majd ebből csíptem le darabokat és formáltam kis gombócokká. Villával mélyedéseket vájtam a gombócokba, amelyek nemcsak dekorálnak, hanem a szósz jobb felvételét is szolgálják. Forrásban lévő, sós vízben kifőztem a gnocchikat. Onnan tudom, hogy megfőtt, hogy feljön a víz felszínére.
Ha több lett a tésztánk, mint amit egyszerre fogyasztani szeretnénk, légmentesen záródó dobozban, még főzés előtt, fagyasztóba tehetjük és két hónapig tárolhatjuk.

Gnocchit lehet készen is kapni az üzletekben, de otthon, frissen készítve az igazi.

Nem tudom mi történhetett Papival a héten, ugyanis süteményt kért. Katonaság óta nem eszik édeset, csak nagyon-nagyon ritkán, de azt is finnyáskodva.
Egyszer Nagyikám készített egy isteni túrós-tejszínhabos epertortát. Ezt kérte Papi. Mivel Babu is és én is nagyon édes szájúak vagyunk, örömmel készítettem el a tortát, mely nem érte meg a másnapot:

A torta nem csak mutatós, de elkészítése nagyon egyszerű és abbahagyhatatlan az evése.

Tészta: 3 tojás, 70gr. cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 50gr. liszt, 25gr. étkezési keményítő, 1kk. sütőpor, 50gr. őrölt mandula
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, a tojásfehérjéket külön a vaníliával fölverjük. A lisztet, keményítőt, sütőport és a mandulát elkeverjük. (Nekem szeletelt mandulám volt itthon, azt megtörtem a zacskójában, amennyire tudtam, majd mozsárban még rázúztam egy kicsit. Kissé darabos lett, de a végeredményt nem csorbította, sőt!)
A tojáshabot óvatosan a sárgájához keverjük, majd a liszt-mandula keveréket szintén hozzáadjuk.
Közepesen meleg sütőben, 20-25 percig sütjük, sütőpapírral bélelt tortaformában. Hagyjuk kihűlni.

Krém: 25dkg. túró, 10dkg. porcukor, 2dl. tejszín, 2cs. vaníliás cukor, fél kg. eper, 1-2 ek. frissen facsart citromlé, 1,5csomag zselatin
A túrót és a cukrot simára keverjük.
Az epret lecsumázzuk, megmossuk. 3-4, nagyjából egyforma szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit egy csomag vaníliás cukorral és citromlével pürésítjük.
Elkészítjük a zselatint, a csomagon szereplő leírásnak megfelelően.
Hozzáadjuk az egy csomag vaníliás cukorral, kemény  habbá vert tejszínt.
A cukros túróhoz hozzákeverjük a pürésített epret, a tejszínhabot, majd a zselatint. A masszát a már kihűlt, de a tortaformából ki nem vett tésztára öntjük és hűtőbe tesszük egy éjszakára, hogy a krém teljesen összeálljon.
Másnap a torta tetejét a maradék eperrel díszítjük, zselatinnal fixáljuk.
Tálaláskor ízlés szerint még tejszínhabbal kínálhatjuk.

Annyira finom lett a torta, hogy tényleg nem érte meg a másnapot. Papi kapásból két szeletet evett és másnap hiányolta.
Ezt a tortát bármilyen más gyümölccsel is el lehet készíteni: barackkal, szilvával, szederrel, áfonyával, málnával, meggyel, cseresznyével, kiwivel és még sorolhatnám. A tésztában levő manduladarabkák kellemes textúrát kölcsönöznek a süteménynek.
Ha nincs otthon túró, helyette 2dl. joghurtot is használhatunk a krém készítésekor.
A tészta vékony lesz, ne ijedjetek meg.

Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig.

2012. április 5., csütörtök

Kreatív húsvéti ajándék Tőlünk!

Családomnak szerettem volna valami aprósággal kedveskedni húsvét alkalmából.
Nem szokás nálunk, hogy drága ajándékokkal halmozzuk el egymást, vagy a gyerekeket, ezét saját készítésű aprósággal készültem.
Egy 30 darabos tojástartót szétdaraboltam úgy, hogy 3tojás-kátyút egyben hagytam. Ezeket befestettem akrilfestékkel és temperával különböző színűekre.
Amikor tojásokat használtam valamihez, igyekeztem úgy feltörni a héjukat, hogy az alja nagyobbrészt egyben maradjon, lehetőleg repedés nélkül. A kiürített héjakat kifertőtlenítettem, ebbe ültettem futómuskátlit.
Üzletben vásárolt tojásokat tettem egy kátyúba, a növényes tojást másik kátyúba, a harmadikba fészket készítettem rafiából.

Az első két ajándékot már átadtam és nagyon örültek az ajándékozottak.

Mivel Babu nem ehet csokit, ki kellett találnom valami édességmentes ajándékot. Biztosan van még rajtam kívül pár anyuka, aki nem szereti, ha édességgel tömik a gyermekét.
Ezeknek az édesanyáknak ajánlom szeretettel ezt az ajándékot, melynek elkészítésében a gyermekek is szívesen részt vesznek.
Legalábbis Babu nagyon örült, hogy festhette a tartókat. Igaz, hogy nem csak a tartók kaptak a festékből, de hát Istenem! Gyermek!

Mindeközben utó-farsangot tartottunk itthon. Csak mi, ketten. Cipővel, ruhával, fejdísszel, ahogy kellett.


Szerdán volt a Hugi születésnapja, melyre kedvenc tortáját készítettem el.
Gesztenyés torta:
Első lépésként készítettem egy 8 tojásos piskótát, melyet kerek tortaformában sütöttem meg.
Hagyományos piskóta-tésztát kevertem a következőképpen:
A tojásokat szétválasztottam, kimértem 8 kanál lisztet, 8 kanál cukrot.
A fehérjéből kemény habot vertem. A tojások sárgájába tettem a cukrot, mellyel alaposan összedolgoztam, tettem hozzá 3evőkanál vizet, ezzel is eldolgoztam.
A lisztbe kevertem 1cs. sütőport. A kemény habbá vert fehérjéhez kavartam először a cukros sárgákat, majd a sütőporos lisztet.
Sütőpapírral bélelt tortaformában,előmelegített sütőben sütöttem készre.
Csak akkor vettem ki a sütőből a tortámat, mikor már teljesen kihűlt, így nem esett be a közepe.

A krémhez egy csomag vaníliás, Oetker pudingot, a zacskón leírtaknak megfelelően elkészítettem, majd hagytam teljesen kihűlni. Közben többször átkevertem, hogy ne pillésedjen a teteje.
Egy kocka Ramat, egy gesztenyemasszával habosra kevertem, hozzáadtam a vaníliás pudingot és két teáskanálnyi rum-aromát, az egészet egyneműsítettem. A krémet 2-3 órára hűtőbe tettem.

A tortalapot kettévágtam, a krém egyharmadát a két lap közzé simítottam, a többit pedig a torta tetejére és oldalára kentem.
Így díszítettem.
Szerettem volna még szebben, marcipánfigurákkal megrakva átadni, de Hugi nem szereti a nagyon díszített tortát. Így kapta, szinte natur, hogy mindet megehesse, különösebb fakszni nélkül.

Mivel Nagyikám nagyon beteg volt az elmúlt hetekben, szerettem volna Neki is kedveskedni egy olyan édességgel, amit szeret. Ez most a Tiramisu volt:
Egy-két hete készítettem el életem első ilyen süteményét ésnagy sikere volt.A neten megnéztem egy pár receptet. Többen, a mascarponét natur vajkrémmel helyettesítették. Elolvastam az összes hozzászólást és egy panasz sem volt arra vonatkozólag, hogy akár ízre, akár állagra ne felelt volna meg. Sőt!
Így vettem a bátorságot és hozzáláttam vajkrémből elkészíteni.
400g natur vajkrémet elkevertem 100g zsíros tejföllel,  fél liter habbá vert habtejszínnel, valamint egy Oetker Gála, vaníliás ízű pudinggal, melyet a tasakon levő útmutatás szerint készítettem el.
Koffeinmentes kávét készítettem , öntöttem hozzá rum-aromát, melybe belemártottam a babpiskótákat cukros felükkel. Ezeket egymás mellé rakosgattam egy tál aljára, majd rásimítottam egy jó adag krémet.  Aztán ismét mártogattam a kávéba a piskótákat, ismét krémeztem. Ezt addig folytattam, míg volt alapanyagom.
Krém került legfelülre, melyre szórtam kevés kakaóport.


Legyen ez a végszó a következő viszont-olvasásig!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Olvasómnak!